Lajtavári Adrienn

Több mint húsz éve dolgozom a szépségiparban, ebből az elmúlt tizenöt évet a Swiss Color magyarországi csapatában töltöttem – Vámos Mónika vezetésével, akitől nagyon sokat tanultam a szakmáról.
2024 végén, amikor Mónika úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul, engem ért az a megtiszteltetés, hogy átvehetem tőle a Swiss Color Sminktetoválás Kft.-t. A cégünk mindig is közel állt a szívemhez – most pedig már hivatalosan is az enyém, amiért végtelenül hálás vagyok.

 

A HelloPMU Akadémia megalapítása számomra egy új, izgalmas fejezet kezdete. Az akadémia oktatóit régóta ismerem: dolgoztunk már együtt különböző formákban, és mindig is nagyra becsültem a szakmai hozzáállásukat, látásmódjukat, értékrendjüket. Nagyon boldog vagyok tőle, hogy örömmel csatlakoztak amikor felvetettem az Akadémia lehetőségét.

Egy olyan egységet hozunk létre, amelyben mindenki ugyanazt a hiteles, fejlődésközpontú szemléletet képviseli – és én ezzel mélyen tudok azonosulni.

Büszke vagyok rá, hogy az elmúlt években rengeteg tehetséges szakember indult el nálunk a pályán, és számos sikeres karrier első lépései kötődnek hozzánk. A jövőben is azt szeretném képviselni, amit eddig: a biztos alapokra épülő, tudatos fejlődést.

Meggyőződésem, hogy ez a szakma nem a gyors sikerről szól, hanem azoknak nyújt valódi beteljesedést, akik hosszú távra terveznek, és hajlandók időt, energiát áldozni a fejlődésre.

Korábban a Swiss Color-nál a sales, marketing és oktatásszervezés területén dolgoztam, mostantól pedig tulajdonosként is részt veszek a márka jövőjének alakításában. Ez azonban nem változtat azon, ahogyan a tanulókkal való kapcsolatomról gondolkodom: továbbra is szeretném, ha hozzám ugyanazzal a bizalommal fordulnának – legyen szó kezdő sminktetoválóról, vagy már tapasztalt szakemberről, aki új technikát szeretne elsajátítani.

Szívesen segítek a legmegfelelőbb oktató kiválasztásában, a képzések megszervezésében, és a tanulási folyamat nyomon követésében is. Ha kérdés, nehézség vagy elakadás merül fel, minden tanulónk számíthat ránk – oktatóinkra és rám egyaránt.

Ez számomra nemcsak munka, hanem küldetés.

És szeretném, ha Te is részese lennél ennek a közösségnek.

Honlap készítés